Adámy István vezeti mostantól az IBK Technikai Bizottságát - Jövőre akár 450 karatéka is érkezhet a táborba
2005. július 11. Kyo tábor Csillebércen: A karate ünnepe és diadalaEszményi környezetben, közel 300 kyokushin-harcos részvételével tartották meg az 5. IBK Európai Edzőtábort Csillebércen. A mindenki által sikeresnek aposztrofált táborban a szövetség szinte az összes magasan jegyzett mestere tiszteletét tette, így a karatékáknak volt kiktől tanulniuk. A magyar rendezésű tábor presztízsét az is jól jelzi, hogy a résztvevők leszögezték: a csillebérci tábort mindenkinek ajánlani fogják, így jövőre majdnem dupla annyi karatéka tanulhat, mint az idén.
Nézze meg képgalériánkat!!!
Pedig. A mostani tábor létszáma is majd felével volt több, mint tavaly: 190 magyar versenyző mellett kilencven külföldi harcos jött el tanulni. Skócia, Hollandia, Németország, Olaszország, Románia, Oroszország adta a kyoharcosok zömét.
Mesterek Az öt nap alatt 17 Shihan és Sensei tanította a harcosokat. Köztük a 10 danos Kaicho Jon Bluming, az IBK elnöke, a 8 danos Shihan Nico Gordeau, vagy, a most már szintén 8 danos Adámy István. A délelőtti edzéseken övfokozatok szerinti csoportbontásban 2-3 Shihan és Sensei tanított. Őket minden edzésen forgatták a csoportok között, hogy így mindenki ízelítőt nyerhessen mindegyikőjük tudásából. A délutáni edzéseken a fekete és barna övesek a sportcsarnokban gyakorolhatták a közelharc, dobástechnika és földharc elemeit Jon Bluming Kaichotól, Shihan Anufriev többszörös orosz bajnoktól és Shihan Holmes skót Ashihara mestertől.
Hétfő és kedd éjjel is meglepetésszerű éjszakai edzésekre került sor, amely igen erősen igénybeveszi a gyakorlókat úgy fizikailag, mint idegileg. Erről persze a shihanok a gyakorlataik összeállításával megfelelően gondoskodtak: minden vezető 10 percet kapott, hogy kisajtolja a karatékák rejtett akaraterejét, kitartását. A második éjszakai edzés a sportcsarnokban zajlott zárt ajtók mögött két órán át, amely márcsak azért is volt megerőltető, mert 220 fő részvétele mellett a csarnok oxigénszintje borzasztóan alacsonyra süllyedt, a hőmérséklet és a páratartalom viszont magas szintre emelkedett. A vacsorák után Adámy Shihan extra kata tréninget is tartott - 4. kyutól fölfelé. Az időjárás majdnem végig kedvezett; egyedül kedd délutánra hűlt le a levegő, és kezdett esni az eső. A vizsgát ezért éjszaka még a terembe tervezték, de reggelre kitisztult, így csak a danra vizsgázók maradtak a teremben, a többiek tudtak a focipályán edzeni és vizsgázni is.
A fekete övekre vizsgázók nagy száma miatt először csak a Sho Danra vizsgázókat "küzdették le" 30 ellenféllel, majd a Ni és a San Danra vizsgázók következhettek 40-50 ellenfeles küzdelmekkel. (Közülük ki kell emelni Sensei Németh Pál teljesítményét, aki 48 évesen nem élt a felezés lehetőségével, és hihetetlen felkészülten végig küzdötte az 50-et.) Funkciók és kinevezések A táborban az IBK vezetői aktualizálták a szervezet alapszabályát, illetve Kaicho Bluming - előre haladott korára tekintettel - megnevezte utódját is. A szervezet Kanchoja a 9 danos Gerard Gordeau lett, aki használhatja a megtisztelő címet, bár a szervezet elnöke továbbra is Kaicho Jon Bluming maradt. A három tagú elnökség másik két tagja a 8 danos Shihan Tom Eikmans kincstárnok és a 6 danos Shihan Jan de Jong lett; ez utóbbi a titkári feladatokat is ellátja. A tisztújításnak voltak magyar vonatkozásai is: az elnökség megválasztotta Shihan Adámy Istvánt a Technikai Bizottság igazgatójának. Ezen kívül a Kaicho Adámyt a 8. dan fokozattal jutalmazta, és szakmai beosztására tekintettel a Hanshi rangot adományozta neki. Ez a hazai Kyokushin eddigi talán legmagasabb nemzetközi elismerése. A Technikai Bizottság további két tagja Shihan Nico Gordeau és Shihan Marc Howes, aki kiváló oktatói képességeire tekintettel a 6. dan fokozatot kapta Kaichotól.
|
||||||

