2010. július 29. Bruce Lee, a legnagyobb: Az igazságot a sablonokon túl leled meg...Harminchét évvel ezelőtt, július 20-án éjjel meghalt a harcművészetek koronázatlan királya. Bruce Lee 32 évesen, befejezetlenül hagyta életművét, de maga után kitörölhetetlen nyomot hagyott. Ki volt ő? Meglepő tények a legendásan erős, gyors és filozofikus hajlammal is megáldott harcosról.Amikor Bruce Lee, az ember meghalt, megszületett Bruce Lee, a legenda.
A tetőtől talpig realista harcművészből bálványozott világsztár, legyőzhetetlen hős és immár mindörökre megfejthetetlen mítosz keletkezett. Szelleme eltávozott, de "varázsa" belopódzott rajongói szívébe, hogy egy régen élt titokzatos emberre emlékeztesse őket, aki életét korábban befejezte, mint ahogy elveiből bármit is megvalósíthatott volna, és aki valójában semmit sem szeretett volna kevésbé, mint azt, ami a halála után a személyével és harcművészetével kapcsolatban kialakult. ![]() Lee 1973. július 20-án halt meg, s noha ennek már harminchét éve, a jelek azt bizonyítják, hogy egyéniségének és művészetének hatása az évek múlásával szinte mit sem csökkent. A világméretű rajongótábor mellett egy sztárnak természetesen ellenségei is vannak, akik legalább olyan hatalmasak, mint ő, és akinek Bruce Lee - sajnos immár tehetetlenül - még halála után is az útjukban áll. A legtöbb ember, aki hallott róla, igyekszik valamilyen álláspontot elfoglalni vele kapcsolatban: szereti, vagy gyűlöli. De ki az ezek közül, aki ismeri is őt? A nagyközönség csupán abból a néhány kalandfilmjéből tud róla, amelyeket röviddel a halála előtt készített, és - sorsát nem ismerve - korai alkotásoknak minősítette azokat. Felesége, barátai, mesterei, vagy tanítványai, vagy filmes munkatársai mindannyian jól ismerték mindennapi szokásait, és hibáit. ![]() Lee első mesterével, Yip Man-nal De vajon ki értette meg Bruce Lee-t és filozófiáját? A róla szóló könyveket, magazinokat, illetve a vele készített cikkeket, riportokat és nyilatkozatokat olvasva állíthatjuk: sajnos nagyon kevesen senki..., és többen maguk is elismerik. Ezért feltételezhetjük, hogy a harcművészetek első nagy reformátora - a régi kínai mesterekhez hasonlóan - titkai nagy részét magával vitte a sírba. Bruce Lee életének fő műve az álatal kialakított harci stílus. A JEET KUNE DO - jelentése: "a megtartóztató ököl útja". Bruce Lee szabad-egyéni (free-individual) harcművészete, amely az utcai (valós) harc metodikájával a lehetséges leghatékonyabb küzdelem kifejlesztését és hatékony alkalmazását célozza. Nevét az úgynevezett megállító ütés, "a megtartóztató ököl" metodikájáról kapta, melynek lényege a támadás elhárítása azonnali ellentámadással: például ütés elől elhajlás, és az elhajlás közben villámgyors ellenütés - de a jeet kune do igazi célja már az agresszió megelőzése, a támadás indítása után közvetlenül az ellenfél harcképtelenné tétele, villámgyors és nagyerejű technikákkal. Ez azonban a jeet kune dónak csupán egyik jellemzője, e név ugyanis valójában a világ leguniverzálisabb harcművészetét takarja. ![]() A híres egy inch-es ütés demonstrálása A jeet kune do leegyszerűsítve és a technikákat természetessé téve tulajdonképpen magába foglalja a létező összes harci rendszer valós harcban is alkalmazható mozgásait, nyugati és keleti eredetű elemeket tartalmaz. Ez a harci forma az Egyesült Államokban jött létre, és a hagyományos keleti harcművészeteket nem tartja alkalmasnak elsődleges funkciójuk betöltésére.
Bár Bruce Lee halála előtt néhány évvel már sikereinek csúcsán volt mind a film, mind a küzdőművészet területén, viszonylag kevés kézzelfogható örökséget hagyott maga után. Mindaz, ami filmszínészi pályafutása után maradt: négy teljes és egy húszperces, befejezetlen film, több tucat tv-sorozatban epizódszerepek, továbbá jónéhány nyomtatásban megjelent, illetve magnószalagon őrzött interjú. Küzdőművészeti munkásságáról kevés írásos dokumentumot hagyott hátra. Közvetlenül halála előtt egy könyvön dolgozott, mely az általa alkotott küzdőművészet, a jeet kune dóval kapcsolatos gondolatait tartalmazta volna. Ez a könyv a jeet kune do Taója: Lee küzdőművészetéből nemcsak fizikai mozgások rendszerét, hanem jórészt a Zen-buddhizmusból táplálkozó filozófiát is felölelte. E kettő ötvözete - Lee szerint egymástól elválaszthatatlan egysége - a Tao. Ez összefoglalása lett volna életművének, a sok kötetnyi feljegyzésnek és írásnak, melyeket Lee az utolsó éveiben készített. ![]() A klasszikus páros: Lee és Chuck Bruce Lee halála után özvegye, Linda Lee irányította e kötetek szerkesztését - a Tao 1976-ban jelent meg az USA-ban, s azóta a világ több országában. Mégis, e viszonylag kevés eredeti forrásanyag is szinte kiapadhatatlan mennyiségű információt, gondolatot közöl Lee-ről, a "kung-fu királyáról". Bruce személyiségével, kiváló fizikai adottságaival tovább fejlesztette, formálta, befogadhatóvá tette a kung-fu-t.
------------- Híres Bruce Lee Idézetek: Ha biciklivel indulsz valahová, nem Híres idézetek Nem nyomhatod le mindkét pedált egyszerre, mert felborulsz. Haladni csak úgy lehet, ha az egyik pedált nyomod, a másikat elengeded. Nyomás és elengedés együtt: ez a haladás titka. ... Nagy hiba előre számítgatni egy küzdelem kimenetelét, nem arra kell gondolnunk, hogy vajon győzünk-e, vagy sem. Hagyjuk a dolgokat természetesen folyni. A mi feladatunk, hogy ütünk a megfelelő pillanatban. ![]() Légy olyan, mint a víz: kemény és lágy, de tudni kell, mikor kemény és mikor lágy. ... A konfliktusok megoldásának módszere nem a frontális ütközés, hanem haladás a konfliktusok mellett, miközben megtanuljuk azt kezelni, s lassan magunk mögött hagyni. ... Az igazságot a sablonokon túl leled meg... |
||||




