2010. július 14. Tisztújító közgyűlést tartott a Magyarországi Harci Művészetek Össz-SzövetségeA szövetség csatlakozott az elmúlt időszak egyik legnemesebb kezdeményezéséhez, a HEGYEM Mozgalom célkitűzéseihez, és a tisztújítás során az alelnökök számát háromról ötre, az elnökség létszámát pedig a tervezett kilencről tizenháromra emelte.
A Magyarországi Harci Művészetek Össz-Szövetsége (MHMÖSZ) július 9-én tisztújító közgyűlést tartott Budapesten.
Kalmár Árpád elnök bevezetőjében megemlékezett az 1990-ben megalakult jogelőd "össz-szövetség" tevékenységéről, majd a szervezet újjáalakítása és a jelenlegi vezetés megválasztása óta eltel évek főbb állomásairól, eredményeiről, majd ismertetésre került a szakmai és pénzügyi beszámoló. A jelen levők közül többen is hangoztatták, hogy az "össz-szövetség" továbbra is politikai pártoktól függetlenül, a sporttevékenységre koncentrálva folytassa tevékenységét, és lépjen fel a "kókler mesterek" ellen, nagyobb figyelmet fordítson az edzői képesítések megszerzésének ösztönzésére, az övfokozatok hitelességének ellenőrzésére. A kialakult vitában szintén többen szorgalmazták, hogy növelni kell az MHMÖSZ elismertségét, egy tekintélyes AGFIS által jegyzett világszervezethez való tartozását, szakszövetséggé válását, valamint a Nemzeti Sportszövetségbe történő felvételét is. A szövetség csatlakozott az elmúlt időszak egyik legnemesebb kezdeményezéséhez, a Harcművészek az Egészséges Gyermekekért Mozgalom, a HEGYEM célkitűzéseihez, amelynek sajtótájékoztatóján a szövetség számos vezetőségi tagja kapott felkérést a mozgalom diplomatájaként történő közreműködésre. A mozgalom, az arra rászoruló gyermekek támogatását tűzte ki célul. (www.hegyem.hu) Végül a közgyűlés résztvevői mindkét beszámolót egyhangúlag elfogadták. Az elnökség lemondása után következett a tisztújítás. A jelölő bizottság javaslatát konstruktív vita után egyhangúlag úgy módosították, hogy a sokrétű feladatokat és a számos tagszervezet, stílus sajátosságát számításba véve az alelnökök számát háromról ötre, az elnökség létszámát pedig a tervezett kilencről tizenháromra emelték. Vita csupán az alelnökök megválasztása körül alakult ki, de végül itt is egyhangú szavazás döntött a tisztségekről. A Magyaroszági Harci Művészetek Össz-Szövetségének új vezetése a tisztújítást követően a következő 5 éves időszakra:
Alelnökök: Harmat László (VIII. dan), a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség elnöke, a taekwon-do magyarországi meghonosítója, Várszegi Rudolf (V. dan), az aikido magyarországi meghonosítója, számos harcművészetben több danos mester, Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózó, kick-box full-contact világbajnok, WFCA nehézsúlyú MMA világbajnok, Györki Géza (VI. dan), a Rendészeti Kiképzők Szövetsége ügyvezető elnöke, Papp Valér, a Zen Bu Kan Kempo Szövetség elnöke. Elnökségi tagok: Polgár Zsolt, a Magyar Kick-box Szakszövetség Bata Tamás, Magyar Amatőr Muaythai Sportági Szakszövetség főtitkár, Páll Tibor, a Magyar Ju-jitsu Szövetség alelnöke, Székely Sándor, a Székely Budo Sport tulajdonosa, szponzor, Vukics Ferenc, a Baranta Hagyományos Magyar Harcművészetek Orsz. Szöv. elnöke, Büki Péter, a Magyar Budo magazin főszerkesztője. A közgyűlés a bizottságok kialakítását az elnökségre bízta, de az már eldőlt, hogy a felügyelő bizottság elnöke Szász Péter (ITF taekwon-do), a fegyelmi bizottság elnöke Zochner Szilárd (eskrima és karate mester), a média bizottság vezetője Büki Péter (újságíró - főszerkesztő), az edző bizottságot Németh Sándor (birkózó olimpikon, egykori szövetségi kapitány) fogják vezetni. |
||||

