Szegedi Döme a -57 kg-os súlycsoportban aranyérmet szerzett
2010. február 10. Három érmet hoztak el Izmirből a fiatal WKF karatékákKét bronzéremmel és egy Európa-bajnoki címmel érkezett haza a magyar WKF karate válogatott a Törökországban rendezett Junior és Kadet Európa-bajnokságról.
Február 5-7. között a törökországi Izmirben rendezték meg a 37. Junior és Kadet Európa-bajnokságot, amely egyben a második U21-es Európa Kupa is volt.
Mint az alábbi beszámolóból is kiderül, a mieink szép sikereket értek el. ![]() 1. nap, kadet korosztály: Rögtön az első nap nagy sikernek örülhettünk. Szegedi Döme (-57kg) végre beért és felállhatott a dobogó legfelső fokára. Első mérkőzésén 3:0-ra győzte le a let Korolhovs-t, másodikon szoros mérkőzésen hosszabbításban 2:0-ra a görög Xenos-t, majd 3. körben a bosnyák Varupa-t 3:1-re. Döntőbe jutásért a hazai Akyiddiz ellen rendes játékidőben 0:0, hosszabbításban megszerezte a vezetést és bejutott a döntőbe. A döntőben módjában állt visszavágni az olasz Onofrió-nak, aki Marokkóban elütötte a bronzéremtől. Rendes játékidőben nem bírtak egymással, de hosszabbításban Döme egy szép ütés kombinációval megszerezte a vezetést, meg is tartotta és Európa-bajnok lett. Többi versenyzőnk is derekasan helytállt. Katában Nagy Botond remekül szerepelt. Előnyerőként az első mérkőzésé, amit meg is nyert fölényesen már 8-ba került. A négy közé jutásért kikapott, de török ellenfele vigaszágra vitte, ahol az első meccsét megnyerte. Következett a bronzmeccs, ahol sajnos kikapott, de a nagyon szép 5. helyen zárta a versenyt. Kumitéseink közül Kabdebó Lóránt (-52kg) egy kört nyert, majd kikapott. Vigaszágra került, ahol szintén egy kört tudott nyerni. Molnár Dániel (-63kg) első mérkőzését megnyerte, utána kikapott a későbbi olasz győztestől. Vigaszágon walesi ellenfele ellen 5 másodperccel a vége elött még 3:1-re vezetett. Sajnos nagy hibát követett el, ellenfele fejbe rúgta és kikapott. Gerlei Róbert (-70kg) első mérkőzésén kikapott horvát ellenfelétől 1:0-ra és nem jutott tovább. Dienes Bence (+70kg) nagyszerűen kezdett, két nyert mérkőzés után 1:0-ra kikapott cseh ellenfelétől, aki sajnos a döntőbe jutásért kikapott (3. lett). A női mezőnyben (-54kg) Varga Nikolett első mérkőzését megnyerte, a másodikon viszont intéssel kikapott és kiesett. A magyar klubban edző és a magyar csapattal készülő román színekben induló Tacke Marike többször kontaktolta skót ellenfelét és az első fordulóban kiesett. 2. nap, juniorok: Női (-48kg) mezőnyben Juhász Nikolett első ellenfele nem lépett tatamira. Második ellenfelével -az orosz Zhegava- szemben végig irányított és végül 2:0-ra nyert. A harmadik fordulóban a döntőbe jutásért sajnos semmi sem sikerült a török Ucar ellen és Nikolett nem jutott a döntőbe. Következett a bronz meccs, ahol Nikolett a ciprusi Charalambus-t nem engedte szóhoz sem jutni, rendben beelőzte és 4:0-ra megnyerte az első izmíri junior bronzérmet. Munkácsi Mátét (-76kg) a verseny egyik legnépesebb mezőnye várta, ahol a magyar versenyző sorozatban vette az akadályokat. Először a román Frecateanu-t 4:0-ra, utána a ciprusi Efstathiou-t 2:0-ra majd a svájci Soessel-t 3:0-ra győzte le. 8 között egy igazi nagy ágyú a tavalyi Európa bajnok holland Kohlen következett. Nagyon szoros mérkőzésen hosszabbításban Máténak 2:1-re sikerült nyernie. Döntőbe jutásért a norvég Fjeldberg ellen 1:1 után hosszabbításban a norvégnak sikerült pontot szereznie és Máténak maradt a vigaszág. A bronzmérkőzésen a rendkívül erős ukrán Adzhyjev ellen rendes időben 0:0 volt az állás. Hosszabbításban sem sikerült pontot szerezniük, mindkettőjüket kétszer intették, így birói döntés következett 2:2, de a vezető bíró szavazatával Máté megszerezte a második bronzérmünket. Jurca Dániel (-61kg) első fordulóban hosszabbításban 5:3-ra legyőzte a walesi Watkins-t, de sajnos a következő fordulóban nagyon szoros mérkőzésen 2:1-el alulmaradt az angol Kirton ellen, aki a döntőbe jutásért kikapott francia ellenfelétől. Kőhegyi Zoltán (-68kg) az első fordulóban hosszabbításban legyőzte az orosz Selimkhanov-ot 2:0-ra. Második körben nem bírtak egymással az olasz Altamura-val és bírói döntés következett 2:2, de itt sajnos a vezető bíró az olaszra szavazott és Zoli kiesett. Keresztúri Hanna (-53kg) első fordulóban legyőzte 1:0-ra az orosz Kadzova-t. Második fordulóban nagyon passzívan küzdött és az osztrák Plank az utolsó másodpercben pontot csinált rajta, így Hanna kiesett. Palásti Petra az első fordulóban a tavalyi világbajnok horvát Dubic ellen kezdett. Rendes játékidőben 1:1, hosszabbításban 2:2, majd bírói döntés 2:2 és Petra jut tovább. Második körben belga ellenfelét Petra többször is kontaktolta és így előnyhöz jutatta. A belga még egy pontont szerzett és Petra már csak szépíteni tudott és 2-1-re kikapott és kiesett. |
||
