2010. január 26. A Shield Security a minőség mellettA Shield Security évek óta a magyar K-1 rendezvények kiemelt támogatója. A cég ügyvezető igazgatója, Lacza Ádám Illés szerint a viadalok mindig magas színvonalat képviselnek, szponzorálásuk tökéletesen illeszkedik a biztonsági cég üzlet- és reklámfilozófiájába.
- Magyarországon a K-1 az a rendezvénysorozat, amely komoly múlttal bír, s mellette minőséget képvisel - válaszolt a Shield Security első embere arra kérdésre, miért éppen a K-1 szponzorálása mellett döntött cége. - A versenyzőknek igazi szintfelmérő, ha ezeken a viadalokon mérettethetik meg magukat. A magyarországi tornákat a szervezet legmagasabb szintű vezetői is elismerik, rendszeresen jelen vannak Budapesten és Debrecenben.
A Shield Security nem csak küzdősport rendezvények szponzoraként ismert, évek óta egyéni sportolók felkészülését is támogatja. A K-1 magyar úttörőinek sorába tartozó Varga Péter, valamint a jelenleg legmagasabban jegyzett fighter, Karacs Attila is bírta a cég támogatását. A budapesti székhelyű vállalkozás most MMA-sok, a világbajnok Felföldi Szabolcs és az Európa-bajnok Bárdosi Sándor tréningjeit és versenyeztetését segíti. ![]() Peter Aerts és Lacza Ádám - Fáj a szívem, hogy sérülés miatt sem Szabolcs, sem Sanyi nem léphet szorítóba a februári tornán. De ilyen a küzdősport, a sérülés benne van a sportágban, nincs mit tenni. Remélem, az augusztusi, Debrecenben megrendezésre kerülő K-1 Magyar Nagydíjon már mindketten ott lehetnek - adott hangot vágyainak Lacza Ádám Illés. A biztonsági cég főnöke úgy véli, remek küzdelmekre van kilátás a Papp László Sportarénában február 6-án megrendezésre kerülő ColliZion K-1 MAX Európa-döntő köré épített gálán. Külön öröm számára, hogy ringbe lép egyik nagy kedvence, a román Catalin Morosanu is. - Nagyon szeretem a stílusát, egy igazi harcos - méltatta a "Drakula fiaként" is emlegetett román sportembert Lacza Ádám Illés, majd kérésünkre felsorolta külföldi és hazai favoritjait. - Nagy kedvencem Ernesto Hoost, nem csak versenyeit, de edzéseit is volt szerencsém figyelemmel követni, rendkívül szimpatikus fickó. De egy másik holland, az elnyűhetetlen Peter Aerst is közel áll hozzám. A hazai K-1-es kedvencem Varga Peti volt, sajnálom, hogy ő már nem aktív, annak viszont örülök, hogy edzőként szolgálja a sportágat. Az MMA hazai topfighterének Felföldi Szabolcsot tartom, mindent tud a szakmáról. A 36 éves üzletember nem csak támogatja a budapesti rendezvényt, de médiaszereplőként is részt vállal: a gálát közvetítő Sport TV kommentátora, Tóth Csaba mellett szakértőként osztja majd meg gondolatait a nézőkkel. - A megtisztelő felkérésre örömmel mondtam igent - jelentette ki. - Nem ismeretlen számomra a szerepkör, régebben már láttam el hasonló feladatot, de ilyen szintű eseményen most debütálok. Mint a torna résztvevőit jól ismerő szakkommentátort, tippelésre kértük fel az egykori küzdősportost. Ki nyeri a ColliZion K-1 MAX Európa-döntő küzdelmeit? - tettük fel a kérdést. - A horvát Frane Radnic, a román Mihai Barbu, a francia Philippe Salmon és magyar Vörös Roland is nagyon felkészült harcos - jellemezte a mezőnyt. - De engedtessék meg nekem, hogy a szakma mellett a szívemre is hallgassak: a Rehák György-tanítvány Vörös Roland győzelmét várom. Tapasztalt, technikailag és erőnlétileg felkészült, taktikus bunyós. Nagyon jó meccsekre számítok! Lacza Ádám Illés nem kívülállóként tette le voksát a küzdősportok támogatása mellett, harmincéves sportmúlt áll mögötte: karatésként és kempósként ismerte meg a tatamik világát. Utóbbiban egy danig jutott, jelenleg a Magyar Kempo Szövetség elnöki posztját is ellátja. Ebbéli minőségében fontos részt vállal a január 29. és 31. között, immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Juhász Ferenc-emlékverseny szervezéséből. Szívügye a viadal, egykor a mesternél tanulta a szakmát. - Nagyon örülök, hogy évek óta rangos versennyel tiszteleghetünk a feledhetetlen Juhász Ferenc emléke előtt. Nem csak szakmailag, de emberileg is rengeteget tanultam tőle, generációk sorát nevelte ki a küzdősport számára. A verseny már Európa-kupa szinten fut, de jövőre már világkupa szervezésén törjük a fejünket - vázolta a jövő évi terveket. ![]() Bárdosi Sándor és Lacza Ábel Lacza Ádám Illés nem csak szakvezetőként, de edzőként is kiveszi részét a kempo népszerűsítéséből. A budajenői edzőterembe szinte egész családját magával viszi, a gyakorlásokon 7 éves Ábel fia mellett két lánya, a nyolcéves Abigél és négyéves Léda is részt vesz. - A fiam most kikacsingat a birkózás irányába, az UTE versenyzőjeként 22 kilogrammban ezüstérmet szerzett a Budapest-bajnokságon - mondta az apák büszkeségével. - Az egész családomat sikerült "megfertőznöm" a küzdősport szeretetével, az edzőteremben a munka tiszteletét, kitartást, emberséget tanulnak a gyerekek. Nagyon fontos ez a mai világban! www.k-1.hu |
||

