A hétvégén komoly összecsapások színtere lesz a salgótarjáni sportcsarnok
2009. december 4. MMA: Kemény küzdelem vár Végh Pumukli AttiláraA Szlovákiában élő magyar MMA-harcos hatalmas kiütéseivel robbant be a magyar és az európai köztudatba. Végh első címmérkőzésén egy eltökélt horvát kihívóval találkozik majd december 12-én.
Hazánkban rengetegen ismerik a bulvárműsorokból a különböző MMA-harcosokat, akik bizony mind-mind vereséggel zárnának - volt aki zárt is - egy Végh Attila elleni összecsapást, és a szakma bizony tudja, hogy a legnagyobb tudással és ütőerővel bizony a Pumukli becenevet viselő harcos bír.
Attila már sok helyzetben megmutatta, hogy kifejezetten látványos meccseken győzedelmeskedik, ezért a közönség szimpátiáját sokszor idegen környezetben is kivívja. A tizennégy meccséből tizenegyet győzelemmel abszolváló harcosnak jövő hét szombat elérkezik az első címmérkőzés az életében, méghozzá az impozáns rekorddal bíró, Mladen Kujundzic ellenében, aki nyolc mérkőzésből hetet nyert meg. ![]() Mladen Kujundzic "Felkészültem a hazai bunyóra, és már nagyon várom. Szeretnék Európa-bajnok lenni, sokat vártam egy ilyen lehetőségre és nem fogom elszalasztani!" - nyilatkozta a Lubos Suda-t is idő előtt legyőző harcos. ![]() Végh Attila A gálán még két MMA-találkozót rendeznek. Polgár Norbert a több mint tíz kilóval nehezebb Czene László ellen készül, míg testvére Ádám, Pogár Máriuszt győzheti le Salgótarjánban december 12-én. A gálára már lehet jegyeket venni, és óriási az érdeklődés. Az eseményen a biztonságról a Fradi Security, míg az egészségről és vírusvédelemről a Germ-Star gondoskodik. MMA fightcard: Polgár Norbert vs, Czene lászló Polgár Ádám vs. Pogár Máriusz (Eger TKD) MMA Eb-címmérkőzés Végh Attila vs. Mladen Kujundzic (Horvátország) ![]() |
||


