2008. november 6. Négy aranyat hoztunk el a II. Gyermek, Kadet, Junior Shotokan Stílus VilágbajnokságrólA II. utánpótlás Shotokan VB-n 42 versenyzőnk 16 érmet szerzett, és az éremtáblázat 8. helyén végzett.
2008. október 17-19. között Lido di Jesoloban rendezték meg a 20 év alattiak II. világbajnokságát.
Az A.J.K.A.-International Hungary 42 versenyzőt és 2 bírót delegált a versenyre. Csapatvezetők: Rétlaki Gábor, Id. Takács Miklós és ifj. Takács Miklós. A verseny ezúttal is egy kétnapos edző- és bíróképzéssel kezdődött. Sensei Sáfár László shotokan karate szemináriumot tartott, és egyben az ippon shobu versenyek főbírája volt; Rimai László pedig nemzetközi ippon shobu és sanbon shobu bírói címet szerzett. A torna pénteken, szombaton és vasárnap reggeltől késő estig zajlott. Délelőtt rendezték a selejtezőket, délután pedig a döntőket. A rendezés "borzalmas" volt, de a verseny minőségére most sem lehetett panasz. Jó volt látni, hogy helyenként fel tudtuk venni a nemzetközi élmezőnnyel a versenyt, sőt! Szövetségünk a két évvel ezelőtti VB-hez képest előre lépett, összesen: 4 arany-, 1 ezüst- és 11 bronzérmet szereztünk, ami az éremtáblázat 8. helyére repítette csapatunkat! Eredmények: Aranyérmesek: · Férheczli Dávid egyéni küzdelemben, · Fülöp Angéla egyéni formagyakorlatban, · Henc Péter egyéni küzdelemben, · Pete Dóra egyéni küzdelemben. Ezüstérmesek: · Takács Helga-Hajgató Martina-Kordován Brigitta csapat küzdelemben. Bronzérmesek: · Fuit Vilmos egyéni küzdelemben, · Hajgató Martina egyéni küzdelemben, · Mészáros Martin egyéni küzdelemben, · Nagy Dániel egyéni küzdelemben, · Fuit Vilmos-Mohai József-Simon Péter csapat formagyakorlatban, · Fuit Vilmos-Mohai József-Kordován Brigitta-Vókó Tamás vegyes csapat küzdelemben, · Henc Péter-Horváth Dániel-Tóth Viktor csapat formagyakorlatban, · Pete Dóra-Svantner Bernadett-Kordován Brigitta csapat formagyakorlatban, · Henc Péter-Horváth Dániel-Takács András csapat küzdelemben, · Takács Helga-Hajgató Martina-Pete Dóra-Kordován Brigitta csapat küzdelemben · Henc Péter-Horváth Dániel-Pete Dóra-Férheczli Dávid vegyes csapat küzdelemben. |
||