Az utánpótlás nevelés és motiválás érdekében a szervezők már 12 éves kortól hirdették meg a versenyt
2008. november 6. Wadokai Europe Cup 2008: 24 érem a tarsolybanIdén Luxemburg adott otthont a wado karatésok legnagyobb európai megmérettetésének. A magyar küldöttség - kiválóan versenyezve - 24 éremmel tért haza.
A Magyar Wadokai Karate Szövetség válogatottja 31
karatékával és 40 fős szurkolótáborral október 22-én este indult el Budapestről. A 16 órás autóbuszos utazást követően foglalhatták el szállodájukat és kirándulhattak egyet a fővárosban. A pénteki nap felpörögtek az események. A kumitések Faragó Tibor szövetségi kapitány által tartott edzésen, míg a katások Shingo Ohgami 7. danos mester kata szemináriumán vehettek részt. ![]() Az edzéseket a hivatalos formaságok: a mérlegelés, a regisztráció és az okmányellenőrzés követte. Ezután került sor az európai szövetség hagyományos éves közgyűlésére, ahol többek között 3 új ország nyert felvételt a tagok sorába, így a versenyen már 17 ország válogatottja vett részt. A szombati nap már csak a versenyről szólt. A bírói karban hazánkat Gali Csaba képviselte, aki tevékenységével számos ország elismerését vívta ki. A verseny nemcsak a felnőttekről szólt, hanem az utánpótlás nevelés és motiválás érdekében a szervezők már 12 éves kortól hirdették meg a versenyt. A válogatott egész nap remekül szerepelt, és a nap végére 24 érmet - 8 arany, 6 ezüst, 10 bronz - tudhatott magáénak. ![]() EREDMÉNYEK: 12-13 évesek: Barabás Alexandra (Nóva SE) I. kata, II. kumite(-45 kg), Takáts Kamilla (Nóva SE)II. kata, Pantyelejev Alexander (Nóva SE) II. kata Szabó Kristóf (Nóva SE) III. kata Németh Dóra (Nóva SE) I. kumite (+45 kg) Török Vivien (Torony SE) II. kumite (+45 kg), Hárspataki Gábor (Nóva SE) I. kumite (-50 kg), Hajnal Tamás (Nóva SE) II. kumite (-50 kg) 14-15 évesek Karáth Viktória (Nóva SE) I. kata, Herczeg Balázs (Piramis SE) III. kumite Katona Kitti T(orony SE) III. kumite (-50 kg) Penksza Veronika (Nóva SE) I. kumite (+50 kg), Draspó László (Nóva SE) III. kumite (-55 kg) 16-17 évesek Karáth Orsolya (Nóva SE) III. kata Kapdebo Blanka (Nóva SE) II. kumite (-60 kg) Baranyai Tímea (Nóva SE) I. kata, III. kumite (+60 kg) Tóth András (Nóva SE) III. kata Hofbauer Kristóf (Torony SE) I. kumite (-65 kg) Nyári Domonkos (Torony SE) III. kumite (-75 kg) Szalkai Balázs (Nóva SE) III. kumite (+75 kg) 18-20 évesek Tóth Péter Piramis SE III. kata Gyermek fiú csapat kata: Bázsa Gergely, Bázsa Péter, Keszthelyi Ákos (Torony SE) I. helyezés ![]() A napot sayonara party zárta. Vasárnap már csak egy rövid városnézésre és pakolásra maradt idő. |
||


