A capoeira mindig fejlődik, szinte napról napra születnek új technikák, kombinációk vagy dalok, ritmusok.
2008. november 5. CAPOEIRA: Játékosból nagymester!Mestre Zebrinha-t már nem kell bemutatni a Budomagazin.hu olvasóinak, hiszen magyarországi látogatásai mindig új fejezetet nyitnak a capoeira honi történetében.
Mestre Zebrinha volt az első mester, akinek tanítványai elhozták hazánkba, az akkor itt még ismeretlen capoeirát. Ő igazi játékos, nemcsak arról híres, hogy technikás játékával komoly energiát képvisel a körben, de tanítványai is joggal büszkék arra, hogy csoportjának, a Legiao-nak tagjai. A mester nyáron megkapta a capoeirában kapható legmagasabb fokozatot, nagymester lett. A hétvégén sorra kerülő II. Batizado kapcsán beszélgettünk a mestre-vel.
- Nagyon meglepődtem, amikor Mestre Esquisito átadta a piros-fehér övet, azaz a nagymesteri címet. Sohasem vártam és sohasem kértem, hiszen már mester vagyok és nem vágyom többre. Én Mestre Esquisito iskolájában kezdtem el capoeirát tanulni Brazíliavárosban és tőle kaptam meg a professzori, azaz tanári fokozatomat. Később családommal Fortalezaba költöztünk és ott folytattam a hivatásomat. Most annyi évvel később a mesterem egyenrangúként ismer el. Elmondta, hogy a munkámért, a folyamatos tanulásért (idén sikeresen leraktam a második diplomámat is) és a tanítványaim játékának és ismereteinek minőségéért kaptam a fokozatot. ![]() Mestre Zebrinha és Professor Pipoca - Ön Brazíliában él, van valami újdonság a capoeira őshazájában? - A capoeira mindig fejlődik, szinte napról napra születnek új technikák, kombinációk vagy dalok, ritmusok. Tanítványaimtól elvárom, hogy aktualizálják tudásukat, mindig napra készek legyenek a körben. Mi főleg regionalt játszunk, annak is a nagyon technikás, gyors és objektív változatát, ehhez folyamatos edzésben kell lenni, minden nap újabb erőfeszítést kíván, hogy még jobbak legyünk. Brazíliában még mindig tart a benguela-láz. Ez egy Mestre Bimba kreálta játék, amelynek mostani formája valósággal lenyűgözte a capoeirás társadalmat. Nem mindenki tud benguelát játszani, mert roppant alapos technikai tudás kell hozzá, másképp nem megy. - Mi a véleménye a magyar légiósokról? - Negyedszerre járok itt, azóta folyamatos a fejlődés. Aki az én tanítványom szeretne lenni, annak tanulnia kell - éjjel és nappal. A magyarországi edzők Graduada Lu és Professor Pipoca nagyon jó munkát végeznek és a tanítványokon is látom, hogy mennyire szeretik azt a capoeirát, amit mi otthon Brazíliában játszunk - mert nem lehet különbség a kinti és a magyar légiósok közt. ![]() Graduada Lu felhúzza a berimbao-t A Legiao tanárai nagyon sokat utaznak, hiszen Európa szerte egyre többen érdeklődnek az igazán technikás játék iránt. A tanárok Cseh-, Lengyel- és Fehéroroszország után most Budapesten találkoznak, majd Németországba megyünk együtt. Utána ők Finnországba mennek, míg én Afrikába. Ez nagyon nagy megtiszteltetés nekem, hiszen a capoeira születésének egyik legfontosabb állomáshelye, Angola volt és most az ottani fiatalok felkértek, hogy indítsam útjára a Legiao-t náluk is, úgyhogy két hét múlva megizzasztom őket. De most hétvégén a magyarokon a sor. Rengeteg brazil vendégtanár jön el Budapestre, mert nagyon kíváncsiak az itteni munkára, a légiósok vendégszeretetének és energiájának jó híre van.
A Legiao Brasileira de Capoeira Európai fesztiválja: - nov. 7. Nyitó játék 20:00-21:30 VI. Lázár utca 7. GB Akadémia - nov. 8. Edzések a meghívott vendégekkel 13-19:00 II. Lórántffy Zsuzsanna u. 3. Baár-Madas Református Gimnázium - nov 9. Keresztelő 12-16:00 II. Lórántffy Zsuzsanna u. 3. Baár-Madas Református Gimnázium ![]() info: www.legiao.hu/+36304258619 |
|||



