- Kezdjük az Olimpiát megelőző időszakkal! Hogyan alakult a felkészülésed, volt-e bármi, amit másképp csináltál, mint korábban?

- Úgy készültem, mint minden más versenyre, nem akartam másképp, mint mondjuk a tavalyi világbajnokságra vagy az idei Európa-bajnokságra készültem - válaszolt Ungvári Miklós. - Ráadásul a nehezítő tényezők sem zavartak annyira, igaz, voltak kisebb sérüléseim, de ahogyan azt nálunk mondják, egy dzsúdósnak elgfeljebb a lelke fájhat. Igyekeztem mindenből a lehető legtöbbet kihozni, az edzőtáborokból is, miközben ezúttal nem szakítottam egyik hobbimmal sem, nem hagytam abba azokat az elfoglaltságaimat, amelyeket korábban esetleg sérülésveszélyesnek tartottam. Úgy gondoltam, most felteszek mindent egy lapra, és közben sikerült megőriznem a jókedvemet, talán csak az utolsó budapesti keretedzésen szomorodtam el egy kicsit, a hüvelykujjam megsérült egy kicsit és a dzsúdó sem ment olyan jól, de ezek az apró problémák elfelejtődtek igen hamar.

Szóval a felkészülésem most nem volt olyan rögös, mint az Európa-bajnokság előtt, amikor makacs kézfejsérülés akadályozott, emiatt táborokat kellett kihagynom, jóformán csak a versenyeket tudtam bevállalni. Most ott voltam a táborokban, megcsináltam a munkát, ennél többet nem is lehet edzeni.

- Milyen volt a verseny előtti utolsó éjszakád?

- Járt az agyam, nem túl sokat aludtam, inkább csak pihentem, de nem volt vele gond, a fogyasztásom is elég jól sikerült, már a mérés előtt egy órával ébren voltam.

- Ismerted a sorsolásod?

- Nem, lassan hagyomány, hogy nem tudom meg, csak az első ellenfelemről hallok a mérlegeléskor.

A kínai Vu Ritubilige, majd a grúz "Zaza" ellen is tudta hozni Miki a formáját, vagyis győzött. Ekkor jött Gadanov, aki sokak szerint könnyebb ellenfél lett volna...



Ungvári Miklós (kékben) jukóval nyert kínai ellenfele ellen


- Ezt azért nem mondanám, az orosz Gadanov az idei Európa-bajnokságon is megmutatta, hogy számolni kell vele, bronzérmes volt, tavaly megnyerte az előolimpiát, néhány éve a Hungária-kupán döntőztem vele, de az Európa-kupa döntőjében is kemény meccset vívtunk Oroszországban, döntetlen lett a vége. Tudtam, hogy nagyon jó, erős versenyző, aki jól felkészült belőlem.
Amúgy sem gondolok soha egy meccsre úgy, hogy az már le van futva, a dzsúdó nagyon csúszós sportág, lásd a kilencven kilót, ahol Iliadisz az első körben összekerült a holland Huizingával, akit már a következő meccsen a púpjára ejtett a svájci Aschwanden. Természetesen az volt bennem, ha valamit akarok az olimpián, ezt az akadályt is vennem kell. A taktika hasonló volt, mint a grúz ellen.

- Izgalmas meccset vívtatok, aminek a hajrájában, három másodperccel a vége előtt döntetlen állásnál szabálytalan fogásért megintett a bíró, ez a kiesésed jelentette.

- Hát igen... Nem néztem még vissza a meccset, próbálom halogatni. Az öcsémék beszéltek róla felizgatott állapotban, sokan mondtak sokfélét, hideget és meleget egyaránt. Az edzőm, Nagysolymosi Sándor azt mondta, hibáztam, más azt mondta, felcsúszott a kabát ujja és nem nyúltam bele. A dzsúdós szabálykönyv azt írja, nem nyúlhatok bele, elképzelhető, hogy tényleg szabálytalankodtam. Ugyanakkor egy ilyen olimpián talán nem kellett volna így eldönteni, ez a dzsúdó szellemének sem felel meg, s Coubertin báró sem ilyennek álmodta meg a játékokat...

Istennek talán más a terve velem, talán ezzel is tanítani akart nekem valamit... Athén után másodjára is eredménytelenül kell hazatérnem. Bár most sok minden változott, kicsit csalódottan, mégis boldogan és hálásan tértem haza. Nem egészen az történt, amire vártam, ez volt az első és mindeddig egyetlen verseny, amelyen ki mertem magamnak mondani, hogy miért indulok.
A tizennyolc éves pályafutásom során nem volt még ilyen, tudatosan készültem rá, hogy egy érmet szerzek a családomnak, Ceglédnek, Kecskemétnek, azoknak, akik segítették a felkészülésemet, az edzőmnek, az edzőpartnereknek, a magyar dzsúdósportnak, Magyarországnak... Az első napon Évike szép hetedik helye is adott egy lökést, imádkoztam is, reggel pedig úgy is keltem fel, hogy na most megcsinálom!


A Gadanov (kékben) elleni mérkőzésről még sokat fogunk beszélni

- Mire gondoltál a Gadanov elleni meccs után?

- Nehéz felidézni, kavargott bennem minden. Rögtön úgy éreztem, hogy összeomlott minden, egy világ, egy álom, egy cél, amiért idejöttem. Okoltam magamat, hogy miért nem tettem a célomért többet, miért hagytam, hogy velem ilyesmi megtörténjen. Haragudtam magamra, a bíróra, a saját edzőmre, amiért nem jött el, haragudtam, hogy miért nem állt ki valaki értem, miért nem tiltakozott a másik bíró, miért nem volt jobb a sorsolásom, hogy miért nem erősebb a sportdiplomáciánk, miért nincs az olimpián magyar bíró, aki tudott volna segíteni, hogy egyáltalán hogyan ítélhetett így egy bíró, ennyi év munka után sírva akartam fakadni...

Amikor mondta a bíró, hogy sidó, szinte meg sem hallottam, azt hittem, megint csak felállított a földharcból, mert azon a meccsen háromszor is előfordult ez. Egyszer befogtam egy tűt, már fordítottam volna, amikor felállított. Utána megint beszangokuztam, újra jött a mate. Amikor felfogtam, hogy megintett, nem értettem, mi történt, még mentem volna előre, de már vége volt a meccsnek. Ha minden lecsitult bennem talán visszanézem kikockázva is a történteket. Kaptam olyan visszajelzéseket magyar bíróktól is, hogy a meccsem gyalázatosan elvezették, egy jogos jukót visszavontak és az orosz is belenyúlt a nadrágomba...

- Sok problémát felvetettél, valamennyi okot felelősnek tartod a történtekért?

- Nem. Nekem kellett volna legyőznöm az oroszt, s ha kell, a három bírót is. A történtekért teljes körű felelősséget vállalok. De ami velem történt, az valóban sok kérdést felvet, érdemes lenne megvizsgálni, mi történt, mit kellene másként csinálnunk. Mindez rajtam már nem segítene, de segíthetne az utánunk következőknek, hogy legközelebb ne merjék ezt csinálni velünk, számoljanak a magyar dzsúdósokkal.

Biztos vagyok benne, hogy Sanyi ott verte volna az asztalt a történtekért, az is segített volna, ha ott ül a többiek között egy magyar bíró, hiszen a bírók beszélgetnek egymással, össze is fognak egymással. Sokan kérdezték, akarok-e a történtekről beszélni, teret kapok tévéműsorokban, ha kell, de tudni kell emelt fővel veszíteni.



Ez a kis elefánt most nem hozott szerencsét

- Az utazás előtt egy-két érmet szinte mindenki várt a magyar dzsúdósoktól. A végeredmény: a hat indulónk közül négyen a hetedik helyen végeztek.

- Ha csak ezt nézzük, akkor mondhatnánk, hogy kicsit a várakozások alatt teljesítettünk, de ezzel együtt hosszú idő óta ez volt a legjobb, a legfelkészítettebb magyar válogatott.

- Mikor volt rajtad utoljára dzsudogi?

- A Gadanov elleni meccsen. Azóta nem... Kaptam másfél hónap pihenőt, de hétfőn már elő fogom venni, jövő héten háromszor is dzsúdózni fogok, nem szeretnék felkészületlenül kimenni Németországba. Otto Kneitinger a TSV Abensbergtől felhívott, nagyon szépeket mondott, biztatott, mondta, hogy számítanak rám, a következő hetekben két Bundesliga meccsen is szerepelnem kellene. Van egy kiló súlykedvezmény is, de szükség lesz a mozgásra.

- Jó hallani, hogy máris visszatérsz a tatamira!

- Ha nem kaptam száz sms-t Pekingben, akkor egyet se, barátok, ismerősök és ismeretlenek biztattak, lelkesítettek, néhányan már a visszavonulásomról kérdeztek. Erről azért még nincs szó, egy évig még biztosan dzsúdózni fogok. Jövőre Európában, Rotterdamban rendezik meg a világbajnokságot, ott szeretnék indulni. Lehet, hogy egy évet kint töltök most a vébé helyszínén, Hollandiában, megismerek egy másik kultúrát, nyelvet tanulok. De addig biztosan folytatom, hiszen az életem a sport. Ha éppen nem dzsúdózok, akkor lovagolok, motorozok, teniszezek vagy éppen futok...


A teljes interjúért klikk: www.judoinfo.hu