- Hogyan értékeled ennyi idő távlatából a pekingi szereplésed?
- Most is úgy érzem, hogy nagy lehetőséget kaptam, sajnos nem sikerült élni vele - válaszolt a paksi Atomerőmű SE nehézsúlyú versenyzője. - Túlságosan nagy szemrehányást nem tehetek magamnak, mert a lehető legjobban felkészültem. Utolsóként versenyeztem a magyarok közül, ezt teherként éltem meg, a tatamin pedig egész egyszerűen nem éreztem a dzsúdót.
Végül is nagy dolognak tartom, hogy huszonegy évesen kijutottam az olimpiára, még van bennem két-három olimpia, úgyhogy a jó szereplésről sem kell lemondanom. Persze, a Pekingben történtekből mindenképpen tanulni kell.

- Milyennek találtad a sorsolásod?
- Antival igyekeztünk végigrágni, éreztem, hogy meg tudnám oldani. Azt már tudom, hogy a legjobbak közül is bárkit el tudok kapni, a pekingi sorsolásom sem tartottam megoldhatatlannak.

- Milyen taktikával indultál harcba az egyiptomi dzsúdós ellen?
- Valójában azzal, amivel szoktam, igyekeztem uralni az ellenfelet, mozgatni folyamatosan, majd az első perc puhatolózása után a magam javára fordítani a meccset. Ebből az egyiptomi ellen annyit sikerült megvalósítanom, hogy kétszer megintették. A sorsdöntő akció nem sikerült, bokából el akartam vinni, amit ő megkontrázott, én pedig már nem tudtam fordítani. Csak kerestem a dzsúdómat, nem maradtam nyugodt, kapkodtam és ennek következtében hibáztam is.

- Meglehetősen megterhelő sorozaton vagytok túl. Mennyi pihenőt kaptál az olimpia után?
- Egy hónapot pihentem a verseny után, a budapesti félmaratonnal tértem vissza. Azóta csíkszeredai színekben szerepeltem a nagyváradi román csapatbajnokságon is. A pihenő amúgy aktív volt, igyekeztem mozogni, amennyit csak lehet.

- Közben foglalkoztattak a Pekingben történtek?
- Persze. Nem sikerült könnyen feldolgozni, leginkább magamban kerestem a hibát. Tudom, hogy többre vagyok képes. Laci bácsival (Hangyási László Bor Barna edzője - a szerk.) is sokat beszélgettünk a történtekről. Arra jutottam, hogy számomra ez amolyan tanuló olimpia volt, azt kell értékelnem, hogy huszonegy évesen sikerült kijutnom rá.

- Milyen célokkal vágtál a folytatásnak?
- Ebben az évben még az U23-as Európa-bajnokságon szeretnék bizonyítani. Nem is a cím megvédése a lényeges, azt szoktam mondani, a lényeg, hogy egy jót harcoljak. Nagyon komoly riválisok várnak rám egyébként ezen a versenyen, a grúz, az orosz vagy az ukrán dzsúdós is igen erős, de mindenki kellemetlen ellenfél lehet.


Bor Barna (balról a második) első U23-as Európa-bajnoki
címének megszerzése idején, Moszkvában

- Ez az utolsó éved ebben a korosztályban?
- Igen, az Európa-bajnoksággal búcsúzom, de meglehet, hogy az egész U23-as korcsoport búcsúzik, úgy hallottam, fontolóra vették a megszüntetését. Mindenesetre ez lesz az ötödik U23-as kontinensviadal, s eddig mindegyiken ott voltam, egy harmadik és egy hetedik hely mellett kétszer sikerült megnyernem.

- Mit szólt az olimpián történtekhez brazil edzőpartnered?  
- Biztatott: fel a fejjel, a londoni döntőt egymás ellen vívjuk majd! Szerinte rossz volt a sorsolásom, szerintem viszont egy olimpián nem lehet az erőviszonyokra alapozni, a legnagyobbak is stresszelnek, bárki elbukhat. Az szerepelhet jól, aki a sorsdöntő pillanatokban is meg tudja őrizni a nyugalmát. Ahogy a mondás tartja: a jó ló csak a derbin fut.

- Úgy tudom, édesapád is ott volt Pekingben.
- Számomra is óriási meglepetés volt, úgy tudtam, itthonról szurkolnak majd. Amikor a pekingi csarnokban rám kiáltott, nem akartam hinni a szememnek. A párom is úgy intézte, hogy meglepetés legyen az érkezésük, nagyon örültem nekik.

- Ők mivel biztattak?
- Nem kell ezen sokat rágódni, mert a fárasztó, kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét, egyszer az ember oda fog érni. Úgyhogy most lezárult egy fejezet, de az élet nem áll meg. Folytatjuk a munkát...

Forrás: Judoinfo.hu

megosztom       nyomtatom